Március
8-án tartják a nemzetközi nőnapot, annak emlékére, hogy
1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő
sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A nők
jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos
ünneppé az ENSZ-közgyűlés.
Politikai,
feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen
a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy
napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista
Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913- ig e napon
tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II.
Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin
javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot.
A
nemzetközi nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i
textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának, más források szerint egy
New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben
elpusztult 129 munkásnő emlékére. A legtöbb országban ekkortájt
erősödtek fel a nők követelései szociális-gazdasági jogaik
kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő
hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére.
A
nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg
Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A
tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s
akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt.
Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban
1917- től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az
olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a
belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, a
liechtensteini nők csupán 1984-től.
Az
ünnep időközben sok helyen elvesztette politikai tartalmát és
jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik.
Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek
felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a
társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor
kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy
hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez
továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. Magyarországon –
az Európai Bizottság 2006-ban közzétett jelentése szerint –
átlagosan 11 százalék az eltérés a nők és a férfiak fizetése
között, s a nők körében nagyobb a munkanélküliség.
Az
Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos
fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban
keresnek: amíg egy férfi 1 dollárt keres, kolléganője ugyanazért
a munkáért átlagosan 78 centet kap. A nemek között az Európai
Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv
tiltott meg minden ilyen megkülönböztetést. Magyarországon az
azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők 8
százalékkal kapnak kevesebb fizetést, s ez a különbség annál
nagyobbra nő, minél több gyermekük van, egy háromgyermekes nő
25 százalékkal keres kevesebbet, mint egy azonos beosztásban
dolgozó férfi.
Sokhelyütt
e napon civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben emelik
fel szavukat: a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi
szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak
egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e
cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül
maradnak.
(MÚLT-KOR
MAGAZIN)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése