A természet újjászületésének isteni csodája: hatalmas energiák lendülnek működésbe, megteremtik a zöldek és a virágok által az élet lehetőségeit meg a továbbvitelét, alap, melyen felépülhet a vetéseket, gyümölcsöket megérlelő nyár és ősz, hitet, erőt ad az embernek, valamennyi élőlénynek, hogy biztosítsa a jövőt maga és családja számára.

Mérhetetlen erők zubognak földben, vízben, levegőben, szinte érezzük, miként lüktet a természet ereiben a „vér”, s ritmusára dobog az emberi szív is. Barátaim, most muszáj kiránduljunk a szabadba: tavaszt nézni!

Mert itt a városban elkeserítően szürke, nemkülönben elidegenedett minden. Egymás után szűkülnek, tűnnek el a zöldövezetek, eluralkodnak az észszerűtlenül betolt tömbházak, a legkisebb szabad helyet is ellepő parkolók, melyek nem kegyelmeznek még a sportpályáknak sem, megsüketít az úton robogó járművek végtelen sora, megbetegítenek a mérgező füstök.

El hát minél távolabb a várostól, hogy a kikelet tündöklésében, a virágok színpompájában, a madarak dalában testileg-lelkileg felfrissüljünk, és merjünk hinni.

Mert a tavasz nem kérdi: érdemes-e virágot hajtani, vetéseket növelni, hiszen lefagyhatnak. 

Teszi – ez a hivatása.

Mivelhogy mindenekelőtt: hinnünk, remélnünk kell! Muszáj! Muszáj!

Ez az emberi élet értelme.

(KAJCSA JENŐ)