Sorstalanság – Kertész Imre – valljuk be őszintén, egy olyan cím és egy olyan név, melyről egy erdélyi átlagember eddig nem, vagy igen keveset hallott. Aztán berobbant a köztudatba, hogy e könyv írója az irodalmi Nobel-díj kitüntetettje lett. Büszkék vagyunk rá, mert magyar származását nem tagadta meg az üldöztetés idején sem, és mint egykor nagy elődjei, újra tudatosította a világban a magyar irodalom nemzetközi színvonalát.

Az erdélyi magyar sorstalanság kiváló írója, Wass Albert nemhogy nem kapta meg e rangos elismerést, de mindmáig, többszöri kérés ellenére, a magyar állampolgárságát sem adták vissza. A Kard és kasza, Mire a fák megnőnek, Adjátok vissza a hegyeimet és még számtalan erdélyi témájú könyv szerzője úgy halt meg, hogy sohasem láthatta viszont szeretett hazáját, Erdélyt. Ráadásul egyik legnagyobb nemzeti elkötelezettségű írónkra rásütötték a háborús bűnös bélyeget, és jogilag egy sorba taszították a tömeggyilkosokkal, az emberi szenvedés, a gyász, a legváltozatosabb megaláztatások bajnokaival. „Nincs oly erő, mely útjába állhatna hótiszta szavaknak és ne engedné, hogy kezet nyújtson, ha kell, magyar a magyarnak” – vallotta Wass Albert következetesen élete során.

Aki a leghivatottabb védőügyvédje kellene legyen, a politikai osztály még mindig elég jelentős része nem fog kiállni Erdély halálában is üldözött írója mellett. Nyirővel együtt még a tankönyvekből is törölni akarják a nevét. Szabó Dezső aggódó kijelentése – Minden magyar felelős minden magyarért – ma nagyon időszerűvé vált az összmagyarság számára, de különösen érvényes az erdélyi magyarok és kijelölt politikusaink számára is. Súlyos, helyrehozhatatlan bűn lenne, ha most a magyar–magyar hatalmi harcok, egyéni, illetve pártérdekek miatt eljátszanánk történelmi lehetőségeinket: Erdély kulturális és gazdasági feltámadását, valamint a sorstalan magyar nemzet lelki egyesülését. Az évforduló kapcsán tartott Wass Albert- megemlékezések során bizonyossá vált, hogy a civil társadalomnak, a nemzeti értékek iránt elkötelezett ifjúsági szervezeteknek, de legfőképpen a magyar pártok vezetőinek egyöntetű állásfoglalására lenne szükség a kifosztott, megtagadott Kárpát-medencei magyarság mellett. Ma, amikor ismételten nemtelen nacionalista támadások össztüzébe került nemzetünk, amikor minden szinten megalázzák, sőt el akarják tüntetni nemzeti identitásunk szimbólumait, a legfontosabb a közösség egységének a kialakítása, a mindennemű viszályok, nézeteltérések csökkentése, egymás tisztelete és az alkotómunka megbecsülése. Szeressétek egymást, magyarok! Szűnjenek meg az ellentétek! Legyenek végre közösek a célkitűzéseink!! A jót hozzuk ki egymásból, ne a rosszat! Ne féljetek, magyarok!

Mi, a „jövőlesők”, bízunk benne, hogy az író álma, a nagy négyes: igazság-szépség-jóság-szeretet, aminek életét szentelte, rövidesen megvalósul, és végre elnyeri méltó helyét a nemzet nagyjainak panteonjában. A marosvécsi Wass Albert-sír a megmaradás szimbóluma marad, még akkor is, ha most már örökös lakóját a törvény erejével üldözik, akkor is, amikor az idegen erőkkel együttműködő, hivatásos magyargyűlölők a nemzet, az erdélyi magyarság szétverésén munkálkodnak, amikor megtagadják a múltat, amikor idegen lelkiség kap dicshimnuszt, amikor a magyarság hiteles képviselőinek nem jár szobor, mert sokat próbált nemzedékünkben töretlenül megmaradt az ősi hitvallás: „Magyarnak lenni nem faji kérdés, hanem erkölcsi magatartás”.

(ZSIGMOND SÁNDOR - Sepsikőröspatak)
Fotó: Balázs Csaba