A mai értelemben vett Szászrégen az egymással összeépült, majd 1926-ban közigazgatásilag is egyesített Szász- és Magyarrégent, valamint az 1956-ban hozzácsatolt Abafáját és Radnótfáját foglalja magában.
A
Révai nagy lexikon 1915-ös kiadásában Maros-Torda vármegyei kisközségként
jelenik meg Magyarrégen névvel. Így szerepel első említésekor is, 1358-ban. Ma
már csak a helybeliek, az innen elszármazottak tudatában él ez a magyar falu,
amely helységtáblája szerint szász város, román többségű lakossággal. A régóta
itt élők még emlékeznek arra, hogy a két (szász és magyar) Régen közötti határ
a pár méter széles Rózsa-patak.
A város templomai közül a magyarrégeni református templom
a legrégebbi. Az ókori római castrum helyén álló templom még az Árpád-korban
épült. Eredetileg római katolikus volt, később evangélikus, majd református
templom lett.
Koszta
István, az egyházközség egykori lelkésze, 1939-ben javításokat végeztetett a
templomon. Ekkor megtalálták az eredeti, két-harmad rész mész és egyharmad rész
kavicsból készült ősi templomfalat. A fal vakolatán egy 54 cm átmérőjű, körben
sötétszürkével árnyékolt, barna színű, festett keresztet fedeztek fel. Ebből
állapította meg a lelkész, hogy a templom a „körtvélyfáji és a marosfelfalusi
templomokkal egy időben épült Árpád-házbéli alkotás és püspök szentelte fel”.
Málnási
M. József lelkipásztor szerint a templomtól nyugatra 1854-ig egy 8 öl
magasságú, sugár torony állott, amit fenyegető állása miatt le kellett bontani.
Bontáskor fedezték fel, hogy a torony homlokán, a templomba bemenő ajtó
felett egy háromlábnyi magas, faragott kövű vakablak volt (a katolikusok
valamely védőszent kőszobrát szokták ilyenekben tartani).
A reformáció elindulása a szászok előretörését
jelentette. Magyarrégennek is évtizedekig szász evangélikus papjai voltak.1673-ig
annyira megnövekedett a kálvinista magyarok száma, hogy az utolsó szász
evangélikus prédikátort csúfosan elűzték, és a templomot elfoglalták. A monda
szerint, amikor a templomot birtokba vették, az oltárt szétverték, és a rajta
levő angyalszobrokat a Marosba dobták.
Évszázadok során az itt élő Telekiek, Bánffyak,
Kemények, Hegyesyek, Éltetők gondoskodtak az egyházról, alapítványokat hoztak
létre, földet, szószékkoronát, orgonát adományoztak, parokiális épületet
építtettek.
A
13. században épült templomot 1910-ben erősen átépítik, új bútorzatot kap, és
akkor építik mai tornyát is, Szász Márton lelkipásztor idejében, majd 1993-ban
Nemes Árpád lelkipásztorsága idején ismét bővítik a templomot, akkor nyeri el
mai formáját.
1914-ben
kitört a háború, 1916-ban ágyúöntéshez elvitték a két harangot. 1936-ban Szász
Márton lelkipásztor elhunyt felesége emlékére egy 58.000 lej értékű harangot
ajándékozott az egyháznak.
A magyarrégeni aranykönyv őrzi a 110
évvel ezelőtt megfogalmazott, ma is érvényes gondolatot: „Nemzetünket és
egyházunkat elválasztani egymástól nem lehet, egyiknek öröme mosolygóvá teszi a
másik arcát is, egyiknek szenvedése könnyeket sajtol ki a másik szeméből, egyik
léte feltételezi a másik létét.”
Lelkészei:
Técsi S. János
esperes (1682-1687), Váradi Ferenc (1687-1725), Dálnoki János (1725-1734),
Albisi Kelemen (1734-1741), Basa István (1741), Vásárhelyi András esperes
(1742), Zabolai Ferenc (1743-1745), Lamotai István (1745), Zalányi Tamás
(1746-1748), Madocsai Pál (1749-1761), Csernátoni Jakab (1761-1772), Bede
Ferenc 1772-1780), Nagy József
(1780-1791),
Clarissimus – neve ismeretlen (1791),
Galaczi János (1792), Pais Sámuel (1793), Rákosi György (1794-1801), Kibédi Sámuel (1801-1814), Málnási M. József (1814-1861), Molnár István
(1861), Szász István tanár (1862-1883), Balázs József (1883-1892), Jung Ferenc
(1893-1900), Benedek Árpád
adminisztrátor (1900), Szász
Márton (1901-1938), Koszta
István (1939-1942), Dr. Horváth László (1942-1958), Tatár Mihály (1959-1971),
Tatár Tibor (1972-1980), Nemes Árpád
(1980-2005), Biró Sándor László (2005- mind a mai napig).
(BIRÓ SÁNDOR LÁSZLÓ LELKIPÁSZTOR
(Magyari Hunor- A Görgényi Református Egyházmegye
templomai)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése