Márai Sándor magyar író, újságíró, költő, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik, 1900. április 11-én született Kassán. Édesapja Grosschmid Géza királyi közjegyző, édesanyja Ratkovszky Margit. Márai Sándornak három testvére volt, Kató, Géza és Gábor. Géza Radványi néven vált világhírű rendezővé. A szülők az elit polgári értékrend szellemében kívánták nevelni gyermekeiket, így Márai Sándor 9 éves koráig házitanítóhoz járt, majd a Jászóvári Premontrei Kanonokrend Kassai Főgimnáziumába.

  1914-ben átkerült Budapestre, a II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnáziumba, végül Kassán az Eperjesi Katholikus Főgimnáziumban érettségizett 1917-ben. Ifjú éveiben Márai Sándor Frankfurtban, Párizsban és Berlinben is élt. Rövid ideig német, majd magyar nyelven írt. 1918-ban Budapestre költözött, és elkezdte jogi tanulmányait, majd átiratkozott a bölcsészkarra. A Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett, annak bukása után először Lipcsébe, Frankfurtba, majd Berlinbe ment tanulmányait folytatni.

   1923. április 17-én vette feleségül a zsidó származású Matzner Lolát. Még abban az évben Párizsba utaztak, és hat évig ott is éltek. Ezt követően tértek vissza Budapestre. Az 1930–1942 közötti időszak volt Márai Sándor legtermékenyebb írói korszaka. 1948-ban a Márai család elhagyta Magyarországot, és Olaszországban telepedett le, ahol Márai Sándor tovább folytatta az írást, majd 1952-ben feleségével Amerikába távozott, ahol öt után megkapta az amerikai állampolgárságot. Sorozatos megrázkódtatások érik. 1985-ben meghalt Kató húga és Gábor öccse, 1986 januárjában pedig felesége.

   1989-ben San Diegóban pisztollyal vetett véget életének. 

Főbb művei: Emlékkönyv (1918), versek, A mészáros (1924), regény, Zendülők (1930), regény, Idegen emberek (1930), regény, A sziget (1934), regény, Egy polgár vallomásai (1934), regény, Eszter hagyatéka – Déli szél (1939), regény, melyet 2008-ban megfilmesítettek. Szindbád hazamegy (1940), regény Krúdy Gyula emlékére, A gyertyák csonkig égnek (1942), regény, melyből film is készült. Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig a kiadásukhoz és előadásukhoz nem járul hozzá.

  Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben kezdődött el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjat kapott. De mit is jelentett számára a szölőföld, a haza, a hazafiasság? Napjaink embere sokat tanulhatna tőle.

  „A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelemóra előtt, különös játé- kok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.” „A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiasság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni. De hányan és milyen lehetetlen alkalmak ürügyén élnek ebből a trükkösített, fröccsös hazafiasságból – élnek és éltek, mert ez a legbiztosabb mutatványszám mindenféle pódiumon.” „A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.” „Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.” 

(SZERK.)