Március 15

0 Comments

Március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen, minden magyar, a világ bármely részén is éljen, kegyelettel és tisztelettel emlékezik az 1848-as forradalomra és azokra a bátor forradalmárokra, más néven márciusi ifjakra, akik elindították Magyarország polgárosodását és a modern törvények kivívását. Ezen a napon a magyar ember kokárdát tűz a mellére, még ha az elszakadt országrészekben a szomszédja nem is érti, miért teszi ezt. Ő tudja, tiszteletből! Azon i s m e r t é s ismeretlen hősök iránti tiszteletből, akik a forradalomban részt vettek, akik a szabadságharcban harcoltak. Olyan hősök Ők, akik nem nyerték meg a harcot, leverték Őket, de mégis győztek, mégis eredményeket értek el Magyarország fejlődésében. Kivívták a nemzet tiszteletét, és beírták nevüket a magyar történelembe. Ezek a hősök olyan tettet hajtottak végre, melyre büszke lehet, és legyen is, mindenki. Ezért emlékezünk meg 170 éve róluk és tetteikről. A ’48-as események azonban nem voltak előzmény nélküliek. 

    Tíz, húsz évvel azelőtt ugyanis még nem jött el az ideje a harcnak. Azt elő kellett készíteni, meg kellett alapozni, megfelelő „közeget” kellett teremteni hozzá. Ezt a „közeget” a reformkor szolgáltatta. A nyelvújítási mozgalom, majd a reformkor irodalma, Kölcsey Ferenc Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata a nemzeti öntudat fejlődésének szimbolikus alkotásai; Petőfi Sándor szerelmi és forradalmi költészete a magyar irodalom e g y i k m e ghatározó teljesítménye; Széchenyi István fénycsóvaként világító lelkesedése a Magyar Tudományos Akadé- mia megalapí- tásán. Ezek az előzmények mind hozzájárultak a magyar polgárság megerősödéséhez és előkészítették a terepet a forradalom kirobbanásához. 

    1848-ban, az európai népek tavaszán forradalmi láz söpört végig Európán, a forradalom eszméje magával ragadta a pesti fiatalokat is. A pesti márciusi ifjak azt tűzték zászlajukra, amit ma is magunkénak vallunk: a saját sorsunkkal való önrendelkezést, a függetlenséget. Hiszen, ha meg akarunk maradni és a szülőföldünkön szabadon élni, ha talpra akarunk állni, ezekért az eszmékért ma is küzdenünk kell. A bécsi forradalom hírére március 15-én Pesten a Pilvax-beli ifjúság vezérei: Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Vajda János és Irinyi József kirobbantották a forradalmat. Néhány óra alatt mozgósították a pesti népet, és a cenzor engedélye nélkül kinyomtatták a nemzet kérelmeit jelképező 12 pontot és Petőfi Nemzeti dalát. A 12 pontot ugyan Irinyi József szerkesztette meg, de a kérelmek alapját Deák Ferenc Ellenzéki nyilatkozata képezte. 

      A forradalmi tömeg délben elvonult ebédelni, de délután újra találkoztak a Nemzeti Múzeumnál. A városi tanács a tömeg nyomására elfogadta a 12 pontot, innen a küldöttség és a nép Budára ment a Helytartótanácshoz, és kérték Táncsics Mihály szabadon bocsátását. Az est a Nemzeti Színházban zárult, itt közkívánatra műsorra tűzték az addig betiltott Bánk bán című darabot. Az előadás után az ünnepi beszédeket Vasvári Pál, Jókai Mór és Petőfi Sándor mondták. Március 17-én a magyarországi forradalom hírére az osztrák császár elfogadta a magyar küldöttség kéréseit, és kinevezte az első felelős miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost. A kezdetben elért alkotmányos sikerek jogosan táplálták a reményt, hogy Magyarország független lehet nagyobb véráldozat nélkül, de ez hamar illúzióvá vált. Harc és csatatér alakult ki, és a magyarság felvette a harcot az elnyomó csapatokkal, és küzdött függetlenségéért, k üzdött szabadságáért. A forradalom sikerei ellenére a Habsburgok nem törődtek bele Magyarország elszakadásába, és szeptemberben támadást indítottak Pest ellen. 

      Elkezdődött a magyar szabadságharc, melyet a belső polgárháború még súlyosabbá tett. A magyar nemzet fegyvert fogott, hogy megvédje függetlenségét a minden oldalról ért támadással szemben. A szabadságharcot vérbe fojtották, de nem tudták elfojtani nemzetünk szabadságszeretetét és függetlenség iránti vágyát, mely nemzetünk évezredes történelmében soha ki nem aludt. Az 1848–49-es szabadságharc arra emlékeztet, hogy jövőnk biztosításában és alakításában legfontosabb az összetartás. Ma, a XXI. század elején itt, Erdélyben a mi szabadságunk zászlaja nem véres, mint volt egykor 48-ban, vagy világés Európa-szerte az elmúlt évszázadban. A mi szabadságunk zászlaján az áll, hogy jog, törvény, kitartás, akarat, szolidaritás, együttműködés, közös európai jövő. Tennivalónk ma is sok van, hogy szülőföldünkön itthon érezzük magunkat és teljes jogú állampolgárként éljük életünket. A társadalmi felemelkedést, a teljes egyenjogúságot, egyenlő esély biztosítását a gazdaságban, a kultúrában, oktatásban magyarságunk csak úgy érheti el, ha önzetlenül mindenki hozzájárul ehhez. 

    Céljaink elérésére kötelez minket a múlt, az elődök példája és szelleme. De még inkább kötelez a jelen, melyet gyermekeinktől kaptunk kölcsön, hogy nekik európai és magyar jövőt építhessünk. 



DÉNES JÓZSEF TANÁR 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Instagram