2018. február 17-én kísérték utolsó földi útjára Kallós Zoltánt, Erdély népművészetének legnagyobb ismerőjét és áldozatkész őrzőjét. A válaszúti kúria udvarán összegyűlt muzsikusok kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi Bujdosódallal búcsúztatták mesterüket, hogy azután Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben helyezzék örök nyugalomra a 92. évében elhunyt néprajzkutatót. Gyászbeszédet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott. A szertartáson részt vett és beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója, Pozsony Ferenc, az erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olvasta fel.
Utolsó jelentős interjúját Szakolczai Lajos készítette,
akinek köszönettel tartozom az itt közölt adatokért.
Kallós Zoltán 1926. március 26-án született Válaszúton, az első népdalokat az őt hároméves koráig
nevelő Nagy Zsuzsika nénitől hallotta. Szüleinek
kocsmája volt, ahol mind a román, mind a magyar
muzsikát és táncokat fiatalon megismerte. Ahogyan
egy interjúban Hovanyecz Lászlónak elmondta:
„Hamar megszerettem mindent, ami a zenével összefüggött.
Egyformán belém ivódott a magyar, a román
és a cigány zene. Megtanultam, hogy ami szép a fülnek,
az a léleknek is szép”.
Az iskola első osztályát magyarul végezte szülőfalujában
1933-tól, a további évfolyamokat már román
osztályokban kellett kijárnia, mert Antonescu minisztersége
alatt megszűntek a magyar osztályok. Ezt
követően Kolozsvárra került a Református Kollégiumba,
ahol Nagy Géza teológiai tanár biztatására
kezdte el gyűjteni szűkebb hazája dalait. Az Ifjú Erdély
népdalpályázatára is az ő biztatása nyomán jelentkezett,
s abban az évben meg is nyerte az első díjat. Itt került kezébe Domokos Pál Péter könyve, A
moldvai magyarság, ekkor döntötte el, hogy alkalomadtán
maga is odamegy.
Iskolatársai közé tartozott
Kovács András, a későbbi filmrendező és Páll Árpád író, műfordító. Kovács Andrással együtt indultak haza
a világháború idején, mikor a front elérte Pestet is,
gyalogosan, tehervonattal s szekéren.
1946-ban végzett a Tanítóképzőben, s
Magyarvistán kezdte tanítói pályáját. Mivel édesapját
kuláklistára tették, áthelyezték Mezőköbölkútra.
Ekkoriban ismerkedett meg Jagamas Jánossal, akivel
közösen kezdték meg Vistán és Válaszúton a balladák,
kolduscsúfolók s egyéb énekek rögzítését, akkor még fonográffal. Kós Károly ösztönzésére kezdte
meg a kétvízközi cigánydalok gyűjtését is, s kerültek
ezek a felvételek a Folklór Intézetbe.
Rövid ideig a Zeneakadémia hallgatója volt, ahonnan
szintén a kuláklista miatt zárták ki. A három és
fél év azonban elegendő volt arra, hogy a legfontosabb
tudnivalókat magába szívja, elsajátítsa a zenei dialektusokat.
Eközben eljutott Moldvába is, ahol
Jagamas Jánossal Pusztinán is gyűjtöttek anyagot.
Az egyetemről való kizárása után önként ment tanítani Moldvába, ahol akkoriban hetven magyar iskola
működött. Felső tagozat Ónfalván és Lujzikalagorban
volt.
1956-ban Lészpeden oktatott, a magyar iskolák
megszűnése után nyolc esztendeig a faiparban helyezkedett
el. Ekkoriban ismerkedett meg
Gyimesközéplok és Felsőlok dalaival, adatközlőivel.
Még 1942-ben jegyezte fel önállóan az első népballadát
Válaszúton: az Utra Mari címűt, amit hamarosan
követett a Görögfi Gyurica – Kallós Mákó nénitől
– s a Szégyenbe esett leány. Első magnóját Kodály
Zoltán küldte ajándékba, akivel később több alkalommal
is találkozott.
A Balladák könyve 1970-ben jelent meg a
Kriterionnál, Szabó T. Attila bevezető tanulmányával, s összesen öt kiadást ért meg napjainkig. Másik
kötete, az Új guzsalyam mellett a klézsei Miklós
Gyurkáné Szályka Rózsa által énekelt dalok és balladák
monografikus gyűjteménye. Mint elmondta, tudatosan
nem végzett gyűjtőmunkát Székelyföldön,
nem akart más kutatók területén dolgozni, de nevéhez fűződik Kalotaszeg – Nádas mente, az északmezőségi
falvak, a gyimesi csángók és a moldvai magyarok
közötti felvételek elkészítése és feldolgozása.
A válaszúti múzeumot még 1990 előtt megpróbálta
az üres kántori lakásban berendezni, de politikai
okokból ez nem volt lehetséges. 1992-ben hozta létre a
Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken
élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezi
meg bentlakásos rendszerben. Ennek vezetője Balázs
Bécsi Gyöngyi. Az intézményben a tanításon kívül
foglalkozásokat tartanak, a diákok megismerhetik a
hagyományos eszközöket, mesterségeket, népdalokat,
néptáncokat. Az alapítvány évente számos népzenei
tábort szervez. Az időközben felépült néprajzi múzeum
mára számos termében a gyűjtőutak során vásárolt anyagot mutatja be. Az érdeklődőket szakszerű
tárlatvezetés és múzeumpedagógiai foglalkozás várja.
Az egykor romos épület felújítása felemésztette a kapott
Kossuth-díj összegét, később magyarországi támogatással építettek hozzá újabb termeket. Mára közel százötvenre nőtt a szórványkollégium tanulóinak
száma, s beindították a mezőgazdasági szakiskolát és
a nagysármási magyar tagozatot. Sebő Ferenc szavaival:
„Kallós Zoltán a hagyományok gyűjtése mellett a
válaszúti bentlakásos kollégium létrehozásával gondoskodott
arról is, hogy a szórványvidéken élő magyar
gyermekek ne kallódjanak el, és ismerjék meg a
magyar kultúrát”. Tizenegy könyv, öt hagyományos
hanglemez és számos CD őrzi munkásságának eredményeit,
a felbecsülhetetlen értékű felvételeket.
Sok-sok kitüntetés – Magyar Covin-lánc (2001), a Magyar
Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal
(2010), a Magyar Művészeti Akadémia életműdíja
(2015), Kossuth-nagydíj (2017), Europa Nostra-díj (2017)
birtokosa volt, de emlékezetünkben leginkább a komoly
tekintetű idős férfi él, aki együtt énekel az őt ünneplőkkel:
„Fordulj kedves lovam napszentület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé. Messze földre megyek…”
MARJAI ÉVA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése