Az RMDSZ Szászrégen
Kerületi Szervezete tisztújítást szervezett tegnap, 2017. május
16.-án. A tisztújító küldött gyűlésen jelen voltak a felső
Maros menti falvak képviselői, valamint Szászrégen körül
elhelyezkedő falvak küldöttei.
A gyűlést, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke
vezette, aki az elfogadott napirendi pontok mellett beszélt a Római
Katolikus Gimnázium ügyéről és fontosságáról és az európai
„Minority Safepack” kezdeményezésről.
A 37 küldött közül, 36-on döntöttek a
mellett, hogy a következő 4 évben Erős
Csaba foglalja el az RMDSZ Szászrégen Kerületi Szervezetének
elnöki tisztségét.
A tisztújító gyűlés során megerősítették
az új választmányt, ami a Szövetség Szászrégen kerületének
helyi szervezeteinek elnökeiből, az RMDSZ Nőszervezetének és az
Ifjúsági Szervezet képviselőiből, valamint 1 SZKT tagból
tevődik össze.
Ugyancsak tegnap
választották meg a kerület két TKT képviselőjét, Erős Csabát
és Gorbai Maria Melindát.
(MAKKAI
ALPÁR)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése