Saint-Exupéry felnőtteknek írta a könyvét, de a gyermekek is értik. A történet színhelye a Szaharasivatag. A sivatag reménytelenséget és kiúttalanságot is jelenthet. Ki nem került – életében legalább egyszer – a ,,sivatagba”?! Az író szerint az egyetlen megoldás: hinni. Hinni – ahogyan a kis herceg hiszi, hogy a sivatag valahol egy kutat rejteget. 

   Ki is a kis herceg? A gyermek az emberben az a belső hang, amely az igazságosságra, a szeretetre, a barátságra, a lelkiismeretességre, az élet értelmében hinni tudásra tanít bennünket. A kis herceg halá- la jelképes, elhagyja a Földet, hogy visszatérjen a bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni. 

   

   Hogyan tudnám jellemezni a kis hercegeket? Mindenfélék. Mind mások. Az egyik ilyen, a másik olyan. Egyikükben ez a szép, másikukban az. Nehéz dolog jellemezni őket. Különbözőek. De mind csodálatos világ. Egy-egy kis herceg! És mivel most az én bolygómat elhagyjátok, csak annyit tudok mondani, hogy ez az élet rendje. Akkor jártam sikerrel, hogyha visszatérve a bolygótokra, megölelitek a rózsátokat, kipucoljátok a tűzhányókat, és néha rám is gondoltok majd. Ha meg az utóbbit nem is, nem baj, de talán ha egy kicsi részem volt abban, hogy felnőttkorotokban a csillagokra tudtok nevetni, akkor örülök már most… 

   Sok-sok sikert, örömöt kívánok a IV.-es, VIII.-os, XII.-es tanítványaimnak! Kívánom, hogy ne haljon meg bennük a kis herceg, aki tudta, érezte létezésünk titkát: ,,Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.“  

( PÁNCZÉL LAURA TANÍTÓNŐ)