A himnusz ünnepélyes, imádságos mű, melyet az ókori antik költők az istenek dicsőítésére írtak. Később már nemcsak vallásos témákról írtak a költők himnuszt, hanem olyan eszmék kifejezésére is, mint a haza, az emberiség, a béke, az ész. Kölcsey a hazaszeretetet szólaltatja meg versével. A magyar Himnusz műfaja szerint is valódi ima, fohász. A Himnuszhoz sem hozzátenni, sem belőle el-
venni nem lehet.

Minden nemzetnek vannak „szakrális” eseményei és szövegei, ez utóbbiak közé tartoznak a nemzeti himnuszok. A magyar történelem „szakrális” magaslatra emelte a katolikus egyházban a Boldog-asszony anyánk kezdetű egyházi éneket, a protestáns egyházakban a Tebenned bíztunk eleitől fogva zsoltárt, a nemzeti érzés ugyancsak magasba emelte Petőfi Sándor Nemzeti dalát vagy Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című költeményét – Forr a világ bús tengere, ó magyar. Hasonlóképpen közösségi, a nemzeti identitás kifejezésével és védelmével összefüggő méltóságot kapott a Rákóczi- és Kossuth-nóta is.

Kölcsey Ferenc Himnusza és Vörösmarty Mihály Szózata a magyar nemzet „szakrális” hitvallása, egyedül állnak azon a magaslaton, amelyen általában a nemzeti himnuszok helyezkednek el.

Kölcsey Ferenc 1823-ban, a nemzeti újjászületés hajnalán írta a Himnuszt. A vesztett csatákból, a szabadságharcok bukásából arra a következtetésre jutott, hogy a nemzet sorsát „balsors” irányítja. Ezért Istenhez fordul segítségért, hogy az évszázadok óta tartó csapások után hozzon jobb jövőt a nemzetre. Az első szakaszban Isten áldását kéri a magyarságra, a befejezőben pedig azt, hogy szánja
meg a sokat szenvedett magyarokat. Megszólal a költeményben a nemzeti önbírálat is. Nemcsak az ellenség túlereje, hanem a belső viszály is oka volt az ország romlásának. Hiába volt a rengeteg áldozat, „...szabadság nem virúl. A holtnak véréből...”

A költő kivételes érzékenysége összesűrítette mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. Kölcsey költeménye és Erkel dallama együtt alkotja nemzeti létünk és identitásunk egyik leghatékonyabb, öntudatot alapozó és közösséget teremtő szimbólumát. Ezek között a szimbolikus szerepet kapott emlékek és fogalmak között éppen kudarcokban bővelkedő történelmünk következtében többnek is gyászos és tragikus színezete van. Miként a Himnusz történelmi visszatekintésének és nemzeti számvetésének rendjében többnek is az elnyomatás, az üldöztetés, a viszálykodás nemzetpusztító eseményeire emlékezve vallja meg a magyarság vétkeit és kér Istentől feloldozást. Nemzeti imádságunk, a bűnbánat ennyiben is „szakrális” szöveg, mélységes keresztény gondolkodás és érzés hatja át, az elkövetett vétkek miatt érzett bűnbánat és a keresztény remény, miszerint a bűnbánatot a megbocsátásnak kell követnie. A Himnusz biztat is, erősít, hűségre tanít és cselekvő magatartásra szólít fel.

A Himnusz visszatekintésében összefogja, ami nemzetünk történelmében siker és kudarc volt, a sikert és a gyászt, az országépítő munkát és az országos pusztulást. Mi, mai magyarok számon tartjuk  azokat a történelmi eseményeket is, amelyek már Kölcsey kora után zúdultak ránk. A visszatekintésben ott érezzük Világost és Trianont, elveszített háborúinkat, Magyarország feldarabolását.

Az 1844-ben meghirdetett pályázat a Himnusz zenéjére, óriási érdeklődés mellett, nagy sikerrel zárult. Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere lett a nyertes. A Himnuszra írt pályaműve már születése pillanatában nagy reményekre jogosított. Az 1844. július 2-i bemutató alkalmából így írtak róla a Honderű című lapban: „Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnuszát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vivandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik...”

Az óhaj gyorsan teljesült. A Himnusz szövege és maga a kotta hamarosan több kiadást megért. A ma-
gyar nemzet himnuszává a közakarat, a közmegegyezés tette.

1844. augusztus 10-én hangzik el először a Himnusz nyilvános népünnepségen, az óbudai hajógyárban, a Széchenyi nevű gőzös vízre bocsátásánál. Ugyanazon év augusztus 15-én a pesti polgári őrhad zászlószentelésén, Rákosmezején. 1844. november 27- én a kolozsvári színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt.

1845. május 16. Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli. Deák Ferenc beszéde alapjául az eldalolt Himnusz szavait választja: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”.

1848. március 25. Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli. 1848. augusztus 20. A Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen, a budai Mátyás-templomban. 1856. május 18-án Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán, Csekén a Himnuszt éneklik.
A Himnuszt a magyarok közmegegyezése tette nemzeti imádsággá, azonban a Magyar Köztársaság alkotmányába csak 1989-ben került hivatalosan. A dualista birodalom korában az állami himnusz Joseph Haydn Gott Erhalte című, népdalból komponált műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnuszt 1903-ban ismerte el az Országgyűlés hivatalosan, amikor elfogadott egy törvényjavaslatot „az egységes magyar nemzet himnuszáról”. Ennek első szakasza szerint „Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilváníttatik”. A második szakaszban leszögezték, hogy a törvény 1903. augusztus 20-tól lép életbe. Ezt a törvényjavaslatot azonban Ferenc József magyar király nem szentesítette, így nem lépett életbe.
Az első, jogi értelemben elfogadott törvényt 1989. október 18-án, az 1956-os forradalom harmincharmadik évfordulóján, október 23-án kihirdetett XXXI. törvény 75. szakaszával iktatták be.
2006. május 7-én avatták fel Budakeszin a Him nusz szobrát. V. Majzik Mária kilenc méter hosszú, négy és fél méter magas alkotása egy kör sugarai mentén jeleníti meg a vers sorait, melynek közepén egy kétméteres, bronzból készült istenalak látható. A szobor hét ívből álló szerkezetében hétszer három bronzharang szólaltatja meg az ünnepeken Erkel Ferenc művét.
A Himnusz szövegének születésnapja január 22., mely egyben a magyar kultúra napja is.

(CSERNÁTONI JÓZSEF)