A romániai választási előkészü- letek túltesznek egy balkáni ócskapiac vircsaftján. Nincs ideológia, nincs erkölcsi tartás, nincs nemzeti büszkeség. Elvakult hatalmi harc, útszéli mocskolódás, pénzéhség, pénzlenyúlás, szervezett lopás, irányított, tudatos néphülyí- tés a jellemző. Ilyen lesz Románia elkövetkező parlamentje. Ilyenek lesznek a vezetőink. A politikában mindig voltak, vannak és lesznek titkos tárgyalá- sok, egyezségek. Ez a nagypolitika természete mindenhol a világon, még a Romániánál sokkal fejlettebb politikai, parlamenti múltú államokban is. 

A politikában nincs lehetetlen, csak tehetetlen – vallotta Richelieu bíboros, és naggyá tette Franciaországot. Nekünk azonban Mohács kell, hogy végleg elvesszünk, felmorzsolódjunk, de főleg megegyük egymást. Akkor talán a sok pályaszélről bekiabáló, semmittevő szájkaratés magyar is végre elégedett lesz. Ha tovább folyik a magyar–magyar versengés, ez a bohózat, senki sem fog nyerni. A levét meg mi isszuk meg, egyszerű emberek. Mindanynyian! A versengésen túl néhány olyan alapvető célkitűzést kéne rögzítsenek a magyar pártok, amelyek fogódzóként szolgálhatnának az állandó konfliktusok uralta belpolitikai helyzetben, és amelyek legalább minimális biztonságérzetet adnának az eléggé megtévesztett, de főleg kiábrándult magyar közösségnek. Akkor lesz siker, ha komolyan dolgozunk, ha nem alkuszunk meg, ha következetesen kitartunk elveink mellett, ha keresünk és találunk szövetségeseket. A legfontosabb, hogy sikerüljön erőinket egyesíteni, a demagógiával alább hagyni, és végre a pártszédelgő, néphülyí- tő megélhetési politikai karrieristákat leültetni. A jót hozzuk ki egymásból, ne a rosszat! Ha képesek vagyunk rá, éljünk vele, rázzuk le magunkról az óesztendő összes bántalmait, könnyű testtel és könnyű lélekkel induljunk el az új esztendő kitaposatlan, de reményt ígérő ösvényén. Nekünk, magyaroknak – közösen, összefogva – kell ezt a földet fénnyel behintenünk, kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével feldíszítenünk. Az ország politikaiadminisztratív vezetésében való képviseletünk forog kockán. Mi vár ránk, ha előrelátás hiányában nem az esélyesebb, tapasztaltabb, a parlamenti „iszapbirkózást” jobban bíró, szakmailag is felkészült jelöltekre adjuk voksunkat? 

Választási évben, úgy gondolom, közösségünk tagjainak a közéletben nem csupán a szavazással, hanem a jelöltek kiválasztásánál is jóval nagyobb részt kell vállalniuk, és nem hátradőlve figyelniük, hogy mit tesznek „azok”. Hiszen „azok” is mi vagyunk. A jelenlegi romániai, de főleg erdélyi politikai palettán égető szükség van az új arcokra, amit mindegyik párt megígért, de eddig még csak né- hány halvány szolgaalakot láttunk. Ez Székelyföld létének a legbiztosabb záradéka. Nincsenek legek, tisztelt különböző párti politikus urak. Egy óriás van csak, a magyar óriás! A fejünk a hitünk Istenben, magyarságunkba, győ- zelmünkbe vetett hitünk. Azért kell vigyáznunk rá, mert egy nemzet sorsát hordozzuk benne! A márciusi ifjak vezére, Petőfi Sándor írta: „Nehezebbek az első lépé- sek, mint mérföldeket gyalogolni”. Egy új erdélyi magyar egység megvalósítása érdekében legyen ez üzenet. 2016-ban a romániai magyarságnak ki kell törnie űzött vad szerepéből, amelybe több oldalról is igyekeznek belekényszeríteni, és bíznia kell saját erejé- ben, saját múltjában, saját jelené- ben, mindabban, amit a romániai rendszerváltás után elért, soha nem tévesztve össze a felszínt a méllyel. Kisebb vagy nagyobb kö- zösségi szinteken saját – helyismereten alapuló – politikai döntéseit nem a gyámja kezét fogva, hanem felnőttként, önállóan és hosszú távon gondolkodva kell meghoznia. Nem lehet alárendelt szerepe, partnernek kell lennie abban a világban, amely egyfelől a nemzetéhez, másfelől ahhoz az országhoz köti, amelynek sorsa meghatá- rozza mindennapjait. A rendszerváltás óta először került kézzelfogható közelségbe a parlamenten kívüli lét. A román társadalom mobilizálódott, nagyobb kedvet kapott a voksolásra, a magyar pedig passzív, egyre passzívabb. Álomvilágban, virtuális Magyarországon él. Mindez, a levélszavazással ötvözve, öt százalék alá nyomhatja a romániai magyar képviseletet. És nincs vésztartalékként elővehető alternatíva. A választások miatt a populizmus, az idegengyűlölet, a médiamanipuláció mind jobban felerősödik. A félreértelmezett véleménynyilvá- nítás szabadsága meg újabb rianá- sokat, mélyebb árkokat hozhat létre az erdélyi magyar társadalomban. A kisebbségvédelem terén a legtöbb, ami elérhető lesz: a jelenlegi jogok megtartása. Egy megoldás lehetséges, és az a mi kezünkben van. Amit elrontottunk, azt még ma újra lehet és kell is kezdeni. Ehhez azonban vissza kell menni addig a pontig, ahol letértünk a jó útról. Újra egységbe kell rendezni sorainkat. Minden magyar egyformán fontos, függetlenül a politikai hovatartozásától. Nem versenyezni- ük kell a magyaroknak, hanem egységesen fellépni jogainkért minden fórumon. A magyarokat nem uszí- tó gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni, mert csak így hozzuk ki egymásból a jót, és nem a rosszat. Érezzük végre, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Összetartozunk. Lehetünk elégedetlenek, de elégedettek is. Ám legjobb lenne józanul, tárgyilagosan szétnézni, leülni, megbeszélni, amit magunk körül látunk, és aztán együtt továbbmenni a helyes úton. A Széchenyi által megjelölt úton, a közös építés, az összefogás, a megmaradás útján, mert rab nemzetnek van, de öngyilkos nemzetnek nincs és nem is lesz soha feltámadás. Éppen ezért egy napra küldjük el a pártoskodókat, a vitézkedőket, a szájtépő megélhetési politikusokat, szűnjenek meg a szekértá- borok, fogjuk meg újra egymás kezét, és menjünk el mind, együtt szavazni. Válasszunk egy erős, profi magyar érdekképviseletet, hogy ne váljunk végleg a román hatalom szolgáivá, és megmaradhassunk itt, a szülőföldünkön annak, amiért őseink évszázadokon keresztül harcoltak, a vérüket áldozták: „töretlen hittel ember és magyar”. 

(Zsigmond Sándor)