MEGÁLDOTTÁK MÁRTON ÁRON PÜSPÖK KŐSZARKOFÁGJÁT
A gyulafehérvári érseki székesegyház
déli mellékkápolnájában
szeptember 29-én megáldották és
bemutatták a nyilvánosságnak
Márton Áron kőszarkofágját a 36
évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök
újratemetési szertartása kereté-
ben.
A Szent Mihály-székesegyházban
a szertartással együtt tartott búcsús
szentmisét Miguel Maury Buendía
bukaresti apostoli nuncius celebrálta.
Szentbeszédében Jakubinyi
György gyulafehérvári érsek arra
emlékeztetett, hogy Márton Áron
két totalitárius rendszer, a nácizmus
és a kommunizmus idején teljesítette
maradéktalanul a püspöki
jelmondatában vállaltakat: nem
utasította el a munkát és a szenvedést.
Mint felidézte: a boldog emlé-
kezetű püspököt talán – az azóta
szentté avatott – II. János Pál pápa
jellemezte a legtalálóbban, amikor
1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási
kérelmét jóváhagyó táviratá-
ban „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb
szolgájának” nevezte.
Márton Áron hivatali utódja felidézte:
36 évvel ezelőtt éppen zúgtak
a székesegyház harangjai, és a
Szent Mihály-napi templombúcsúra
hívták a híveket, „amikor
Márton Áron visszaadta
lelkét az urának”.
A szentmise utáni ünnepi
beszédében Soltész Miklós
magyar vallásügyi államtitkár
megemlítette: a
rekordok könyvébe illene
az az adat, hogy a
Securitate 75 ezer oldalnyi
feljegyzést készített Márton
Áronról. Az államtitkár
szerint a püspök bűne az
volt, hogy rávilágított a liberalizmus,
a bolsevizmus
és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan
tanításaira.
Úgy fogalmazott: a látszó-
lag különböző ideológiákban
az a közös, hogy tagadják
Istent, és nevetségessé
tették az Isten tiszteletét.
Az államtitkár megemlí-
tette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak
visszajuttató 2. bécsi döntés
után Márton Áron a Romániá-
hoz tartozó Gyulafehérváron maradt,
hogy védje híveit, és támaszt
nyújtson az árván maradt magyarságnak.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá
és szentté avatásának a
vatikáni posztulátora
(előkészítője) elmondta:
Márton Áron esetében a
Szentszék már a boldoggá
avatás előtt engedélyezte,
hogy a püspök hamvait a
székesegyházban kőkoporsóba
helyezzék. A
posztulátor szerint a Gergely
Zoltán szobrászművész
által elkészített mészkő
szarkofág hűen idézi Márton
Áron szellemét: egyszerűségében
nemes, hagyományőrző
és korszerű.
A gyulafehérvári ünnepségre
hívek ezrei érkeztek az
egész Kárpát-medencéből.
A templomon kívül kivetí-
tőkön tették számukra láthatóvá
a ceremóniát.
Márton Áron hamvait szeptember
elsején exhumálták
a székesegyház altemplomából,
és helyezték el az új
szarkofágban. A hamvak
számára azért készíttettek
a templom egyik déli mellékkápolnájában
kőkoporsót,
hogy bárki számára lehetővé
tegyék a sír látogatását, és elősegítsék
a püspök boldoggá, majd szentté
avatását. A kőszarkofág Hunyadi
János és fia, Hunyadi László síremléke
közelébe került a székesegyházban.
A gyulafehérvári római katolikus
főegyházmegyét 1939 és 1980 között
vezető Márton Áron püspök a XX.
századi erdélyi magyar közélet
egyik legkiemelkedőbb alakja volt.
1944-ben felemelte szavát a zsidók
deportálása ellen, amiért 1999-ben
a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a
Világ Igaza címet adományozta neki.
A második világháborút lezáró
párizsi béketárgyalások idején az
erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezésének
egyik szószólója
volt. A kommunista hatalommal
szemben is állást foglalt. 1949-ben
letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték, majd
1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon
bocsátották. 1956-tól 1967-ig
nem hagyhatta el a gyulafehérvári
püspökség épületét, de látogatókat
fogadhatott. Püspöksége idején az
erdélyi római katolikus egyház nem
kötött konkordátumot a román
kommunista állammal.
A nemzetpolitikai államtitkárság
2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának
az évét Márton Áronemlékévvé
nyilvánította.
Szerk.
(FORRÁS: NÉPÚJSÁG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése