„Úristen, megbolondultak az amerikaiak! Jól
mondta a néhai Vadim, hogy a magyarokat sarokba
kell állítani, tanulják meg, hol a helyük, különben
ehhez hasonló helyzetek állhatnak elő. A magyarok
nem értik, hogy 1940 már nem jön vissza soha!!!”,
„Zavar a román zászló? Az országgal – amelyben ti is
éltek, és amelynek a levegőjét szívjátok, vizét isszá-
tok – szembeni ellenségességetek és megvetésetek
semmi jót nem hozhat...”, „Amikor majd rátok irá-
nyítjuk az ágyúkat, minden bozgor szufla kiszorul
a sztyeppei disznófejetekből, ördögadta nomádjai!”,
„Megint eladtak az amerikaiak, tegnap Kisinyovban,
ma Bukarestben!”, „Börtönbe velük!”,
„Románia a Dnyesztertől a Tiszáig tart!”, „Vadimnak
igaza volt, az amerikaiak a magyarok kezére játszanak.
Hol vagy, Johannis?!”, „A magyarokat meg
kell zabolázni a PRU-val, különben elveszítjük Erdélyt!!!”.
Kedves olvasók, ezeket a „szép szavakat” azok közül a kommentárok közül válogattuk, amelyek a közösségi oldalakon Hans Klemm amerikai nagykövetnek
Hargita és Kovászna megyében tett látogatása,
illetve azután hangzottak el, hogy a nagykövet Sepsiszentgyörgyön
a székely zászlót tartó székely megyék
vezetőivel közös fényképen jelent meg. A kommentálók
a fentieken kívül a nagykövet és a sepsiszentgyörgyi
polgármester lemondását követelik, sőt egyesek
átkot szórtak rájuk és családjukra.
A fentiek kísértetiesen idézik a ’90-es évek elejét, a
vásárhelyi fekete március szlogenjeit, illetve a hírhedt
Har-Kov-jelentést. Ami azt is jelenti, hogy az
ideig-óráig lappangó magyargyűlölet vulkánként robban
a legártatlanabb hírre, amelyet a szélsőséges nacionalisták
azonnal meglovagolnak, és igyekeznek
politikai tőkét kovácsolni belőle. Hiszen nem tudni,
kik a kommentálók: a névtelenség jótékony leple
alatt akár vezető politikusok is uszíthatnak. Hogy
sikerrel, bizonyítják a fentiek.
A nacionalista kitörés szikráját az a bejegyzés szolgáltatta,
amelyet a sepsiszentgyörgyi polgármester
osztott meg saját közösségi oldalán, és beszámolt ró-
la, a székelyföldi elöljárók tájékoztatták a nagykövetet
arról, hogy Romániában „elveszik az egyházi javakat”,
„naponta zaklatnak azért, mert szeretnénk
használni a zászlónkat, de más megyékben szabad
ugyanezt”, hogy „a független román bíróság arra fog
kötelezni, hogy egy műemlék épületről levegyem a
magyar feliratot, és ha nem veszem le, akkor naponta
150 euróval fognak büntetni”.
Az elöljárók azt is elmondták a nagykövetnek,
hogy „egy olyan regionalizációs terv van előkészítve,
mely arról szól, hogy az önkormányzatokat is kivegyék
a magyar közösség kezéből, és a székelyföldi
magyar közösséget egy olyan régióba akarják beolvasztani,
ahol a magyarság nem lesz már többségben”
és a többi.
Ezek nyomán lángolt fel a szélsőséges nacionalizmus
és a magyarellenesség. Nem véletlen, hiszen decemberben
parlamenti választások lesznek, és a párt,
amelyre az egyik kommentáló utalt, éppen a szomorú
emlékű nagy-romániás pártvezér céljait igyekszik
megvalósítani. Ilyen „indítással” előreláthatólag durva,
kiélezetten magyarellenes kampányra lehet szá-
mítani. Ezért fontos, hogy a magyarság érdekképviselete
olyan jelölteket állítson, akik képesek szembeszállni
és visszaverni az ilyen és hasonló támadásokat.
(Mózes Edith)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése