Valahányszor elmondjuk, elimádkozzuk a Hiszekegyet, az Apostoli hitvallást, abban megvalljuk: „hiszem a szentek egyes ségét (egységét)”. A Szentírás a Krisztus-hívőkről úgy beszél mint szentekről. Akik elfogadják Jézust Krisztusnak, azaz Messiásnak, az Úr fölkentjének, Isten fiának, azok alkotják a „szentek közösségét”. Az idő teltével a Krisztus-hívők is meghaltak, de mivel életükben Krisztushoz tartoztak, halálukban – mely a földi életből átmenet az örök életbe – is Krisztushoz tartoznak. Tehát egységben vannak velünk, mi velük. Később a tömeges és érdek-„megtérések” következtében nem minden Krisztus-hívőről lehetett, lehet elmondani, hogy szent, ezért a szent fogalmát eredeti értelmében használták, és csak azokat nevezték szentnek, akik életükkel valóban kitűntek Isten- és emberszeretetükkel társaik közül. Így alakult ki az egyház hármas tagozódottsága: a földön élők alkotják a „küzdő egyházat”, az elhunytak, akik a „tisztítótűzben”, az átmeneti állapotban vannak, alkotják a „szenvedő egyházat”, és akik egészen Krisztusnak áldozták életüket (a mai értelemben vett szentek és boldogok), alkotják a „megdicsőült egyházat”. E három „egyház” alkotja Jézus Krisztus egyházát és róla valljuk a „szentek közösségét”.
Mindenszentek tulajdonképpen a megdicsőült egyház ünnepe, melyet IV. Gergely pápa (824-844) helyezett át május 31-ről november 1-jére. Épp a „szentek közössége” dogmából következik, hogy mindenszentek másnapja, november 2-a a szenvedő egyház napja, halottak napja. Mivel ősi – zsidó – hagyomány a nap estével kezdése, ezért mindenszentek estéje már halottak napjának vigíliája. Ezért vonulunk ki november elsején, a vigíliát még elébb hozva, a temetőkbe, szeretteink sírjához, hogy lerójuk kegyeletünket. Itt így ismét találkozik a „teljes egyház”: a szenvedő egyház – szeretteink –, akikért a szentek közbenjárását is kérve imádkozunk, akik a küzdő egyházat alkotjuk, és a megdicsőült egyház, a szentek, akik Istennél szüntelenül közbenjárnak értünk és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Halottak napját és mindenszentek ünnepét nagyon sokszor öszsze is keverik, összemossák sokan. No meg a katolikus egyház tanításáról nagyon sokan nem is tudnak, nem is akarnak tudni. A hitletétemény elfogadásának vagy elutasításának tiszteletben tartásával álljunk meg szeretteink sírjánál, és ki-ki hite szerint adjon hálát Istennek, hogy együvé tartoztunk a földi életben, és kérjük őt, hogy együtt lehessünk majd az örökkévalóságon át. Hálánk, tiszteletünk jeleként helyezzük el a tisztelet, kegyelet virágait, imádságos lelkülettel gyújtsuk meg az örök világosságot – Krisztust – jelképező gyertyát, mécsest, és közben mondjuk vagy gondoljuk: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki”.

(BARICZ LAJOS - római katolikus plébános (2007))