Báró kövesdi Huszár József abafáji főúr a Szoboszlay-ügy által került kapcsolatba az ’56-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeivel. Életútja rendkívül érdekes, ezért úgy gondoltuk, hogy a forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított helyi vonatkozású sorozatunk második részében neki állítunk emléket, bemutatva né- hány sorban életét, kiemelve merész „összeesküvési” tettének mozzanatait. 

Bécsújhelyen, a család gyakori téli tartózkodási helyén született 1913. március 9-én br. Huszár László és brenhidai Mária Terézia házasságából. A hatgyermekes család első fiaként az abafáji ősi birtok, gazdaság irányítójának szánták, így elvégezte a medgyesi gazdasági középiskolát. Nagyvonalúságáról regéket zengtek a falubeliek, támogatta a szegényeket, nincsteleneket. A család többnyire Erdélyben tartózkodott, de a levelezések alapján többször is a Borsod megyei gagyi birtokon találjuk. A második világháború idején itthon tartózkodott. Hamarosan börtönbe került, mert a vád szerint két abafáji lakossal együtt a településen állomásozó honvédeket román nemzetiségűek bántalmazására biztatta. „Jóska bárót” és társait felmentették a vád alól, és szabadlábra helyezték. 

A front közeledtével 1944-ben az orosz hadsereg elől külföldre menekült, csak a háború után tért haza, így az akkori román törvények értelmében minden vagyonától megfosztották, kilakoltatták. A Huszár család 1949-ben Marosvásárhelyre költözött. Mivel a kommunizmus ádáz ellenségének vallotta magát, állandó jelleggel figyelte a román titkosrendőrség, a Securitate. Ennek tudható be, hogy később minden személyt, akivel a szervezkedésről beszélt, letartóztattak. Huszár Józsefet 1952-ben Aradon találjuk, ahol különféle kenőcsök, teakeverékek értékesítéséből, képkeretezésből és képek nagyításából tartotta el magát és fiatal színésznő feleségét, Csiky Erzsébetet. Évente meglátogatta édesanyját, akitől elvitte a csalá- di hagyatékban megmaradt értékesebb tárgyakat és eladta azokat. Különféle gyógykészítmények törvénytelen forgalmazása miatt letartóztatták, de a vád megalapozatlansága miatt hamarosan szabadon engedték. 

A báró nemsokára a romániai kommunistaellenes harc egyik központi figurája lett. Tagja volt a Szoboszlay Aladár temesvári káplán által alapított Keresztény Dolgozók Pártjának, amely merész, széles körű társadalmi, gazdasági változtatást tervezett programjá- ban: a földek parasztoknak való visszajuttatása állami gazdaságok felszámolása által. Szoboszlay dolgozatot ír Confederatio címmel, amelyben egy dunai román– magyar állam létrehozásának terve körvonalazódik, Arad központtal. A rendszer megdöntését államcsínnyel tervezték elérni. Ennek érdekében Fântânaru Alexandru ügyvéd, a mozgalom másik kulcsfigurája felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal. A mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a román fő- városba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonnia a szervezkedésbe, a mozgalom egyik központja Csíkszereda lett. 

Az 1956. augusztus 26-ra tervezett államcsínykísérlet idején Huszár Józsefnek kellett volna a forradalmárokat Bukarestbe, az Északi pályaudvarra vezetnie. Ez a kísérlet azonban nem valósult meg, elhalasztották 1956 őszére, amikor azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is fegyveres felkelést robbantanak ki. Ám akkor sem került rá sor, az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. A Securitate, a biztonsági szolgálat emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit. Huszár Józsefet 1957. szeptember 16-tól 1958. április 18-ig vallatták. 1958. május 30-án a kolozsvári III. hadtest hadbírósága „a Román Népköztársaság belső és külső biztonsága elleni szervezkedés”, vagyis hazaárulás vádjával halálra ítélte. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma 1958. július 24-én – bár a jogi besorolást módosította és a fellebbezést elfogadta – az alapfokon hozott ítéletet helybenhagyta. A halálra ítélt kegyelmi kérvényét a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én visszautasította. 

A Szoboszlay-perként ismert eljárás során 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket átlagosan 17 évi szabadságvesztésre. A 11 halálra ítéltből tíz értelmiségit végeztek ki 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében, a kivégzési jegyzőkönyvek szerint „éjszaka, 23 és 24 óra között”, valószínűleg tarkólövéssel. A hős, vértanúsá- got szenvedő áldozatok: Szoboszlay Aladár temesvári római katolikus pap, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, br. Huszár József abafáji földbirtokos, dr. Alexandru Fântânaru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A halál beállta után a holttesteket valószínűleg a börtön rabtemetőjében kaparták el. A hozzátartozók ma sem tudják, hol találhatók szeretteik földi maradványai. A kivégzés után Huszár Máriának, a Marosvásárhelyen élő anyának egy vérfoltos zsákban eljuttatták mártír fia ruháit, tárgyait, Longine zsebóráját. A kivégzés hírére barátja, gr. Wass Albert egy prózaverset írt Vadásztársam, Huszár Jóska emlékére címmel. Az antik sorstragédiák drámáját messzemenően túlszárnyalja Tamás Imre tanító három gyermekének halottak napi ,,megemlékezése”: a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját, a két kislány és a fiú minden november elsején erre a nagykabátra borult rá, ez volt édesapjuk sírja… 

Végezetül elmondhatjuk, hogy báró Huszár Józsefet, vidékünk főúri sarját, a Szoboszlay-perben elítélt többi társával együtt hosszas pereskedés után csak 2010-ben rehabilitálták. 2008-ban, a fél évszázados emlékév alkalmával Pakó Benedek régeni római katolikus plébános kezdeményezésére az abafáji templom falán emlékkeresztet állítottak tiszteletére. Nekünk, régenieknek feladatunk, sőt kötelességünk emlékét méltóképpen megőrizni, példaképnek állítani az utó- kor számára, és a kommunista parancsuralom elleni harc hősét, vértanúját tisztelni személyében.

Forrás: Barta Zoltán: Abafája története, Marosvá- sárhely, 2012. Tófalvi Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai. I. Marosvásárhely, 2007. Kolthay István: A brenhidai Huszár és a kövesdi báró Huszár család története. Stefano Bottoni: A hontalan forradalmár. Reflexiók Szoboszlay Aladár ügyére, Magyar Kisebbség, IX. évf. 2004. 3. (33.) 

(NAGY F. ATILLA)