Vannak helyek, ahol otthon érzem magam, akkor is, ha soha nem voltam ott azelőtt. Vannak helyek, melyek visszahívnak. Ahol ellenségünk és barátunk, az idő múlása ellenére maradandót alkotnak. Ez a vágy örök emberi törekvés, hiszen Isten képére teremtettségünk folytán a maradandó alkotás örök vágya bennünk él. 

Marosvécs. Kimondom a nevet, és csendben magamba nézek. Figyelek. Fáradt szeptemberi szellő havasi rétek illatát hozza az Istenszéke felől. Egy hely, ahol történelmi és egyháztörténelmi, irodalomtörténeti és magánéletbeli „véletlenek” sorozata maradandót alkotott. 1921 augusztusában, Trianon letargiájának árnyékában néhai Csíki István lelkipásztor akart valami mást, valamit másképpen, mint ami addig volt. És társakra talált, akik vele együtt akarták azt, hogy magyarságunk evangéliumi hite a lehetetlen helyzetben is lehetőségként tartsa meg a történelem szele által megtépázott népünket. Mint erő, amely független minden emberitől. Az akkor papírra vetett jegyző- könyv kinyitva ott állott az asztalon. Benkő Mihály jelenlegi lelkipásztor helyezte oda, hogy látható jele legyen annak, amiről beszélünk e napon. Vécsi szövetség. 95 év telt el azóta, hogy néhány erdélyi lelkipásztor e két szóban olyan baráti társaságot nevezett meg, melynek kiteljesedésével elindult egy mozgalom. És ma, most, ismét történik valami. Összegyűlünk, ünnepelni. Emlékezni és felvenni a porból az eszme övét. Felövezni vele derekunkat, és úgy indulva tovább, hittel munkálkodni. Valamit másképpen, mint ahogy eddig. 

Nem beszámolót írok. Átadni azt, amit e napon át- éltem, szavakban lehetetlen lenne. De akik ott voltunk, valamit mindannyian megértettünk. Lelkészek, püspökök, tanárok, tudósok, főkonzul, polgármesterek, tanítók, teológusok, idősek, fiatalok és gyerekek. Nagyszülő sírjára virágot helyező, emlékező családtagok és Marosvécs szellemével először találkozók. 

Kolumbán Vilmos egyháztörténész, teológiai professzor előadásában megelevenedett a kor, amelyben Marosvécs fontos szerepet kapott. Lelki irányzatok és mozgalmak, ébredés és új szövetségek indultak a múlt század elején, amikor egyszerre lobbant fel a lelki láng Budapesten, Pécelen, Debrecenben és Marosvécsen. Aztán 1948-ban, intézményes és hivatalos formáját elveszítve, lappangó módon éltek tovább az istentelen fél évszázad minden elnyomása ellenére. Nőszövetség, IKE, FIKE, Leányszövetség és mások. 

Dr. Fekete Károly tiszántúli püspök előadásában különböző személyek, tanárok, emberek tevékenysé- gén át körvonalazódott a lelki ébredés és teológiai iránykeresés csodákkal teli korszaka. Kató Béla mint Erdély jelenlegi püspöke inkább a jelenről beszélt, mint hűséges „felvigyázó” (episcopos), akinek az a feladata, hogy a múlt tanulságait a jelenbe hozza át, kihasználva a fejlődés, a politikai helyzet és a társadalmi állapotok minden adódó lehetőségét. A vécsi templom évszázados szószékén elhangzó beszédében ké- sőbb visszatért erre a gondolatra, kifejezve, hogy a Vécsi szövetség ma általunk elevenedik meg, hiszen adott a hely, a személyek és a szándék, akárcsak akkor – 95 esztendővel ezelőtt. 

És a szándék mellett valami maradandó is. Egy könyv, mely a Görgényi Református Egyházmegye jelenlegi lelkipásztorainak prédikációit tartalmazza. Mert az emberi szó elszáll, de az írás marad. Hogy amikor az évszázadok kiterjedt legelőin lelki nyájukat vigyázó pásztorok beleolvasnak majd, egy kicsit Vécsre is emlékezzenek. Itt mutattuk be Isten kegyelmének eme jelét a közelgő fél évszá- zados reformáció emlékére „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” címmel. A folytonosságot sugallta, hogy köztünk voltak a vécsi kastély jelenlegi örökösei is. Úgy éreztem, hogy történelmünk minden vesztesége ellenére – győztünk. Mohácson és Trianonon át, egy istentelen hatalom fél évszázadának minden romboló munkája ellenére itt vagyunk és szól az ének: „Tebenned bíztunk, eleitől fogva…” A kastély árnyéká- ban zajló történelem nem sodort el. A templom és az iskola megvannak számunkra. És a jövő. Igaz, hogy tőlünk függ, hogyan használjuk. Hallgatunk-e a költő szavára, mely székely ruhás lány ajkáról hangzott a visszaszerzett iskola udvarán. „Ne hagyjátok a templomot..., a templomot s az iskolát!” Ha igen, akkor beteljesedik az áldás, melyet Kató Béla püspök adott át az iskola udvarán a vécsieknek és nekünk, vendégeknek. Ötvenkilenc lelkipásztornak Erdély minden szegletéből. És a népnek, Isten népének, mert a lehetőségünk még megvan arra, hogy igazán azzá legyünk. 

Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul elmondta, jó volt ide jönni, ünnepelni egy néppel, egy egyházzal, és annak örömében részt venni. Benkő Mihály helybéli lelkipásztor és Ősz Sándor Előd egyházkerületi levéltáros beszámolójában a néhai vécsi tanítók, kántorok, iskolamesterek áldozatos munkájáról hallhattunk. Aztán „hosszú sorban” indultunk a hegyen épített vécsi templomba. 

Szász Attila görgényi esperes igehirdetésében Illés próféta esőt hirdet, akkor, amikor még nem látszik semmi jele annak. Szavait hallgatva úgy éreztem, nekünk, lelkipásztoroknak ez a feladatunk. Ahogyan egykor a Vécsi szövetség is kifejezte, amikor pontokba szedve rögzítette hitelveit. A lehetetlenben is lehetőséget hirdetni. Most is, ma is. Amikor népek vándorolnak, egyházidegenné válik a nemzet és haszonelvűség uralkodik mindenben. 

Csíki István egykori vécsi lelkipásztor sírja körül állva arra gondoltam: mi lesz 95 év múlva? Valaki emlékezni fog-e, hogy mi volt ma Marosvécsen? Hálaadás egy visszakapott iskoláért? Tartalmas előadások a témában jártas előadóktól? Lelki közösség? Igen. Mindez megvolt, de hiszem, hogy ennél több is. Titkok helye is Marosvécs, Isten csendes csodáinak kibontakozása, ahol az Ő erejével – hiszem – sikerült valami maradandót alkotni. Van jövő az Istenszéke alatt. Van erős hitű, buzgón munkálkodó lelkipásztor pár. Tanítók és nemzedékek, amelyek ott nőnek fel, ahol néhai Csíki István sírfelirata Jézus szavait hirdeti: „Ahogy én szerettelek titeket, ti úgy szeressétek egymást”. Mert más maradandót nem alkothatunk. Ez marad, mint a kő, melyet nem görget el az ár, az idő sodrása. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet – e három. Ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Az is, ami a vécsiek vendégszeretetében, a kastélyt bemutató Kemény-leszármazottak buzgóságá- ban, gyerekek énekében jön elénk az alkonyba merü- lő szeptembervégen. A nap sugarai visszavonulnak, a sötétség lassan felkúszik a fenyves völgyeken, de az Istenszéke ott őrködik a táj felett. A sötétségben is… 

(SZÉKELY LEVENTE - toldalagi lelkész)