VAJDA JÁNOS
Vajda János költő Petőfit tekintette példaképének. 1848-ban a Pilvax törzsvendégeként részt vett a pesti forradalomban. Életműve sokoldalú, gazdag – legjelentősebb a költészete. Közéleti, s még erőteljesebben szerelmi, természeti, filozófiai költészete élesen eltér korának uralkodó ízlésétől.
Nyelve, képei eredeti személyiségre vallanak, aki vállalta a túlzást, a szélsőséges megfogalmazást, nagyarányúsá- got. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy egyéni világa már a szimbolizmus előfutárá- nak bizonyult. Ady joggal látta benne elődjét.
Vajda János 1827. május 7-én született Pesten, és 1897. január 17-én hunyt el Budapesten. Az alábbiakban néhány verséből idézünk. Gondolatok, melyek igencsak tanulságosak lehetnek mindannyiunk számára.
*
Ami él, mind elmúló.
Csak maga a mulandóság,
Az az örökkévaló.
*
Mit nevettek, ti gazdagok?
Tán a honért csak ti haltok?
Önző volt és lesz az ember,
Haszon nélkül halni sem mer.
S a halál nem hasznotok.
*
Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem
lett,
S az él örökké, ami volt.
*
És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban,
s onnan
Kivenni többé nem lehet?
*
Az a világ, e földi élet
Mi más az ifjúnak s a vénnek!
Előbb arany, utóbb csak talmi,
S a vége az, hogy meg kell halni.
*
Minden szépség annyit ér csak,
Mire becsüli magát,
Ne add magad egy virágért,
S többet érsz, mint egy világ
( SZERK.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése