2018. február 28-án 20 órától a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club-ban zenél a Kistehén és az Elefánt zenekar.
,,Kollár-Klemencz László együttese nagy utat járt be azóta, hogy a 2002-es Sziget Fesztivál reklámmal útnak indult. Első albumuk (Zene a nyulaknak 2002) sikere után, rendre megjelenő lemezeiken rendre szerepelt egy-két olyan országos sikerű sláger, mint a Szájbergyerek, az életigenlő Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a réten, a komikus-ironikus Jó csávó a Markó, a pszichedelikus Elviszi a szél, vagy a már megjelenésekor kultikussá vált, közéleti vonatkozásokkal teli, Erdős Virág közreműködésével létrejött dalszöveg, az Ezt is elviszem magammal.
A zenekar 2010-es újjá szerveződése óta sokszínű hangzásvilágát impulzív energiával és dallamos gitármuzsikával ötvözve meghatározó része a magyar alternatív zene palettának. Karcos, kemény, és mondanivalóban gazdag szövegvilága miatt is egyedi színfoltja a könnyűzenei életnek, és játszási célpontja a rádióknak. A Kistehén utolsó lemeze 2014 végén, Szomjas Nők címmel jelent meg, sokan ezt tartják a legegységesebb és legizgalmasabb albumuknak. Számos díj és külföldi meghívás mellet, a zenekar 2013-ban elnyerte a Transilvanian Music Awards - on az "év alternatív együttese" címet is Erdélyben. 2017-ben, egy különleges „Best of Kistehén” koncertsorozattal ünnepelték meg 15 éves fennállásukat, és az elkötelezett közönséget. 2018-ra pedig újabb meglepetéseket tartogatnak!
A zenekar tagjai:
Kollár-Klemencz László – gitár, ének
Vajdovich Árpád – bass, vokál
Bujdosó János – gitár, vokál
Jancsovics Máté – dob
Weil András – billentyűk, vokál
Elefánt
Filmzene-szerű dalaik hallgatása közben szinte szemünk előtt peregnek a finom iróniával átszőtt történetek, azok összes csodálatos és hétköznapi szereplőjével együtt. Zenéjük sokrétűsége csupa felfedeznivalót tartogat számunkra: pörgős ütemek és meditatív lassúság váltakozik, punk enerigák szabadulnak fel, s ezek együtt sanzon hangulattal és erőteljes lendülettel karöltve adják a keringőt a lábunk alá. Dalaik sajátos atmoszférát hordoznak, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé.
A zenekar tagjai:
Szendrői Csaba - ének
Tóth András - gitár
Horváth Bence Ede - basszusgitár
Kovács Zoltán - billentyű, elektronika
Németh Szabolcs - dob
A koncert az NKA támogatásával jön létre.
A koncertet afterparty követi Matheus-al."
(Forrás: https://www.facebook.com/events/210124326211110/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése