MEZŐSEPTÉR
Mezőseptér Szászrégentől 27 km-re nyugatra fekszik
a 16-os számú megyei úton. Neve 1295-ben
Septér, 1321-ben ugyancsak Septér, 1340-ben villa
Septér néven szerepel.
1340-ben Szent Mihály tiszteletére
szentelt temploma van: eccl. Beati Michaelis. A
reformáció korában reformátussá lesz, templomával
együtt.
A 18. században csak fília, Mezőújlak anyaegyházhoz
tartozik. Ma a Mezőörményesi Református Miszsziós
Egyházközséghez tartozik Mezőörményes, Komlód,
Oroszfája mellett. E négy gyülekezet csupán az
1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget,
hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek
ezeken a településeken.
A mezőseptéri templomot a hívek az 1930-as
évek elején építették Földes Károly lévita lelkész
vezetésével. A komlódi, oroszfájai és
mezőörményesi gyülekezetek templomai kegyúri
úrházák voltak, ami azt jelenti, hogy karbantartá-
sukhoz nagyrészt a településen lakó nemesek járultak
hozzá.
Az egyházközség lélekszáma 2010. február 20-án
kilenc fő volt.
(PAPP GYÖRGY LELKIPÁSZTOR
Magyari Hunor
– A Görgényi Református
Egyházmegye templomai)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése